AEROBIKMARATON® SZABÁLYAI
ÉS VERSENYRENDSZERE
A szabadidő aktív eltöltését vizsgáló kutatások kimutatták,
hogy a szabadidősportok közül a második legnépesebb táborral
rendelkezik az aerobik - a labdarúgás után. A nők körében
abszolút első a tevékenységet folytatók létszáma alapján.
Az aerobikozás, mint szabadidősport, a fitneszipar keretei
között zajlik. Az Aerobikmaraton® szabályainak és versenyrendszerének
megalkotását, az eseménysorozat elindítását az aerobikot szabadidősportként,
de magas szinten és rendszeresen művelők igénye tette szükségessé,
mivel a fitneszklubok falai mára már túl szűknek bizonyulnak.
Az emberekben alapvetően jelen lévő versengési
vágyat hivatott a program kielégíteni oly módon, hogy az különösebb
előképzettséget, gyakorlottságot ne igényeljen, így a lehető
legszélesebb kör számára tegye elérhetővé mindezt. Az elindulásnak
semmi más előfeltétele nincs, mint az érdeklődők által amúgy
is rendszeresen végzett aerobikozás.
Az Aerobikmaraton® elnevezés a verseny
jellegét fejezi ki. Azok számára, akik megfelelő edzettségi
állapottal rendelkeznek, lehetőség nyílik a maratoni hosszúságú,
de zenére és táncos - gimnasztikai mozgásformákkal végzett
testmozgásra. A verseny keretében folyamatos óravezetéssel
megtartott, 2 óra 30 perces aerobik óra mozgásanyagának a
helyszínen történő végrehajtása a cél, melyet a szabályokban
lefektetett kritériumrendszer szerint versenybírók értékelnek.
A verseny során a mozgáskoordinációt, a mozgáspontosságot,
a mozgástanulási képességet és a keringési - légzési rendszer
hosszú távú teljesítőképességét - az állóképességet - értékelik.
Az győz, aki ezeknek a szempontoknak - az adott csoporton
belül - a pontszámok alapján a legjobban meg tud felelni.
A versenyt orvosi vizsgálat előzi meg, amelynek
eredménye alapján csak a megfelelő edzettségi - egészségi
állapottal rendelkezők indulhatnak.
A verseny rendszere nyílt, azon mindenki
elindulhat, az eredményeket az alábbi korosztályok szerint
állapítják meg:
|
1. korcsoport |
16 - 18 évesek |
|
2. korcsoport |
19 - 25 évesek |
|
3. korcsoport |
26 - 35 évesek |
|
4. korcsoport |
36+ évesek |
VERSENYSZABÁLYOK

Az Aerobikmaraton® 2 óra 30 perces, állásban végzett
aerobik koreográfia, amelyet vegyesen high impact, low impact
és combi impact aerobik mozgáselemekből állítanak össze. A
versenyen való indulás jogosultságát a versenyzők a versenyre
történő nevezéssel, valamint a versenyt megelőző orvosi vizsgálat
megfelelő eredménye alapján nyerik el. A verseny nyitott,
azon bárki elindulhat, saját felelősségére. A versenyzők a
korcsoportoknak megfelelően rajtszámot kapnak, amely a későbbiekben
azonosításukat szolgálja.
A verseny során a versenyzők folyamatosan követik az óravezetőt,
aki az általa összeállított koreográfiát tanítja meg. A koreográfia
2 óra 30 perces folyamatos mozgáskombinációból áll, amelyet
a versenyzők folyamatosan követnek. A verseny során meghatározott
mennyiségű - 5 darab - kiállási lehetőség van, amely a versenyzők
folyadékpótlását szolgálja, esetenként max. 1 perc időtartamban.
A kiállásokat és azok időtartamát a versenybírók ellenőrzik.
A versenyzők vegyesen, a korosztályoktól függetlenül egyszerre
vesznek részt a versenyben.
A verseny teljes időtartama alatt a versenybírók - minimum
3 fő - folyamatosan értékelik a versenyzőket. A verseny során
a mozgáskoordinációt, a mozgáspontosságot, a mozgástanulási
képességet és a keringési - légzési rendszer hosszú távú teljesítőképességét
- az állóképességet - 0-10 pontos skálán értékelik. Fél pontok
megengedettek. A versenybírók pontszámait átlagolják, a győztes
a legmagasabb pontszámot elérő versenyző.
VERSENY

II. Aerobikmaraton® Bajnokság
2004. december 4. - Budapest
08:00 |
Regisztráció, orvosi vizsgálat, nevezés |
09:30 |
Megnyitó |
10:00 |
II. AEROBIKMARATON® BAJNOKSÁG |
13:10 |
II. Aerobikmaraton® Magyar Bajnokság eredményhirdetés |
13:30 |
2004. évi Amatőr Dance- és Stepaerobik Bajnokság döntők |
15:35 |
2004. évi Amatőr Aerobik Bajnokság eredményhirdetés |
LETÖLTHETŐ NEVEZÉSI LAPOK:
Személyi információs és nevezési lap
Csapat nevezési lap
II.Aerobikmaraton® Magyar Bajnokság
2004. december 4. - BUDAPEST
ISMERTETŐ

"EGYEDÜL NEM MEGY?"
A II. Aerobikmaraton â Magyar Bajnokság
csapatversenyének rövid ismertetője
Az egyénileg jelentkező versenyzők öt (5) fős csapatokban is nevezhetnek a II. Aerobikmaraton â Magyar Bajnokságra . A csapatok nevezését a helyszíni regisztráció alkalmával kell jelezni. Nevezési díj csapatonként 750 Ft.
A versenybírók egyénileg és csapatonként is pontozzák a versenyzőket. Egy csapatból minimum négy (4) főnek végig kell csinálni az "erőpróbát", hogy értékelhető legyen a csapatpontszám. Abban az esetben, ha minden csapattag, azaz mind az öt fő teljesíti a versenyt, úgy a négy legjobb pontszám alapján kerül kiszámításra a csapat pontszáma.
Még valami!
A legjobb csapatnév különdíjban részesül!
Egyéni jelentkezési lapodat a nevezes@aerobikmaraton.hu
-ra küldheted.
NEVEZÉS

Nevezési díj helyszínen 2500 Ft, előnevezéssel
2000 Ft
Csapat nevezési díj 750 Ft, mely
a helyszínen fizetendő.
Részletek a versenyt megelőző időszakban kerülnek
fel oldalainkra!
TÁMOGATÓK






vissza
|